Miből él a magyar diák?

2019. febr. 17.

Egy magyar hallgató havi kiadásai átlagosan kilencvenháromezer forintra rúgnak, derült ki az EUROSTUDENT VI huszonnyolc európai ország bevonásával készített felmérésből, ahogy az is, hogy a szorgalmi időszakban a magyar egyetemisták harminc százaléka rendelkezik állandó munkahellyel, míg tizennégy százalékuk alkalmi munkákat vállal. Összehasonlításképpen Németországban a hallgatók felének van állandó munkahelye, Hollandiában pedig az egyetemisták háromnegyede dolgozik. Nyugat-európai országokban heti 15-25 órát vállalnak a hallgatók, addig Kelet-Európában harminc óránál is többet dolgoznak egy héten.

A „főállású” egyetemisták heti harmincnyolc órát foglalkoznak a tanulmányaikkal. Akik mellette dolgoznak, akár heti hatvankét órát is foglalkozhatnak kötelességeikkel, feltehetőleg a szórakozás, családi, valamint baráti kapcsolatok ápolásának rovására.

A hallgatóként viselt munkavállalói terheknek pozitív és negatív hatásai is vannak. Egyrészt hozzásegíthet a szakmához szükséges „soft skillek”, valamint szakterületeken átívelő kompetenciák megszerzésében. Másrészről viszont a rendszeres munkaviszonynak köszönhetően megnövekedhet a tanulmányok megszakításának valószínűsége. Hazánkban a heti húsz órában dolgozók csupán egytizede nyilatkozott úgy, hogy munka mellett nem hanyagolják el a tanulmányaikat.

A hallgatói normatíva idei módosításával az állam nagyobb szerepet kíván vállalni az egyetemisták kiadásainak fedezésében, ezzel remélhetőleg csökkenthető a hallgatók lemorzsolódása, és többen fókuszálhatnak kizárólag a tanulmányaikra.



Következő hír

2018. nov. 19.
Életem legmeghatározóbb két éve előtt állok
Új elnököt választott a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). Murai László a megkezdett ösztöndíjreform folytatását, a kollégiumi férőhelyek számának növelését, valamint egy ...