A Műegyetemen nyitott az idei OTDK

2019. márc. 31.

2019-ben harmincnegyedik alkalommal került megrendezésre az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK). Március 21-23 között két szekciót, valamint a megnyitó ünnepséget is a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen bonyolították le.

Az OTDK 1955-ben indult útjára. Akkor még a Tudományos Diákkörök első Országos Konferenciája nevet viselte. A cél a tehetséges fiatalok felkarolása, bátorítása, illetve a tanár-diák kapcsolatok erősítése. A BME-s házi TDK konferencián helyezést vagy dicséretet elért pályamunkák esetén van lehetőség arra, hogy a kutatások eredményeit nemzetközi folyóiratokban és konferenciákon publikálják a résztvevők.

Arról, hogy mindez mit jelent a Műegyetem számára, dr. Veress Árpád, az Egyetemi TDK Bizottság elnöke, így nyilatkozott: „Nagyon jó érzés, hogy a Műszaki Egyetem egy ilyen megmérettetésnek lehet a házigazdája. Egy magas színvonalon megszervezett rendezvény felhívja a figyelmet az intézményre. Az idelátogatók bepillantást nyerhetnek a BME varázslatos légkörébe; a színvonalas infrastruktúrába, a közösség életébe, valamint az egyetemen folyó kutatásokba. Ennek eredményeként tovább öregbíthető egyetemünk jó híre, szakmai kapcsolatok és kutatási együttműködések alakíthatók ki, illetve reményeim szerint még több tehetséges fiatal érdeklődését sikerül felkeltenünk, hogy minket válasszon”.



Következő hír

2019. márc. 31.
Egyet előre, kettőt hátra – a venezuelai tragédia
Venezuela kipukkant gazdasági lufijának foszlányai a szemünk láttára oszlanak semmivé, mi okozta a néhány éve még ragyogóan csillogó dél-amerikai kincsesdoboz sárba hullását?