Válságban a tudományos kommunikáció

Az Európai Egyetemek Szövetsége tavaly októberben hívta fel az Európai Bizottság figyelmét a versenytársak hiányára a tudományos tartalomszolgáltató szektorban. A jelenségre már korábban is rámutattak, például egy 2013-as adatokat vizsgáló tanulmány arra jutott, hogy csupán öt kiadó felelős az összes tudományos publikáció több mint 50%-ának a megjelenéséért.

Több tudományos adatbázis elérhetetlenné vált a magyar kutatók számára januártól, miután zátonyra futottak a tárgyalások az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program (EISZ) delegáltjai és az Elsevier holland kiadó között. Az EISZ szabadhozzáférésűvé kívánta volna tenni a magyar publikációkat ‑ egyéb kiadókkal sikerült egyezségre jutni a kérdésben, de a holland cég hajthatatlannak bizonyult. A probléma nem éppen hazai kuriózum. Svédországtól kezdve Németországon át egészen az USA-ig elégedetlen a tudományos társadalom az Elsevierrel. A tarthatatlan áremeléseket és a vállalat rugalmatlan üzletpolitikáját bírálják.

A 60-as években jelent meg a hatástényező (impact factor) fogalma. Ez a szám azt hivatott megmutatni, hogy egy adott lapban megjelent cikket milyen gyakorisággal idéznek más lapokban. Mivel a tudományos elismertség legfőbb mércéje az idézések száma, így mindenki olyan folyóiratban akar publikálni, amelynek magas a hatástényezője. Mára a tudományos tartalomszolgáltatók több pénzt generálnak, mint a zeneipar ‑ teszik mindezt 40% körüli haszonkulccsal. Ez nem is olyan meglepő figyelembe véve a piac sajátosságait.

Az egyetemi költségvetés alapján a OMIKK 2017-ben 259 825 000 forintot költött folyóiratokra. A 2018-as terv 277 138 000 forint volt.

Következő hír