A képek velünk maradnak egész életünkben

2019. máj. 18.

Az emberközpontú dokumentarista fotográfia szavak nélkül mesél emberi sorsokról, élettörténetekről, rólunk. Hajdú D. András elmondása szerint a fotózás az anyanyelve, és ezen a nyelven keresztül szólítja meg a közönséget olyan emberi történetekkel kapcsolatban, amelyek példaként szolgálhatnak, a világ minden tájáról. Munkájáért már több sajtófotó-díjban részesült, a Nikon magyarországi nagykövete, és jelenleg szabadúszó fotósként dolgozik. Őt kérdeztük hivatásáról és tapasztalatairól.

„A dokumentarista megközelítés mindössze annyit tesz, hogy nem rendezem meg az anyagokat, amiket készítek. Próbálom az alanyaimat a természetes közegükben bemutatni úgy, hogy minél kevésbé nyúljak bele a hétköznapjaik folyásába. Nyilván a jelenlétem egy kamerával önmagában is megváltoztatja a hétköznapi rutinokat, de törekszem arra, hogy a lehető legtermészetesebb képet közvetítsem az olvasók felé. A másik, hogy engem az emberek érdekelnek. Iszonyú érdekes például az, hogy mi hozta ki Kongóba azt a szemészorvost Dr. Hardi Richárdot, akinek a munkáját bemutató doksifilmen most is dolgozom. Huszonnégy éve dolgozik Demokratikus Kongóban. Sok ezer embernek adta vissza a látását ebben az embert próbáló országban. Rengeteget megértek a világból a motivációján vagy a gondolkodásmódján keresztül. Megélem ennek egy részét én is… Izgalmas és tanulságos! Tele vagyok kérdésekkel, tudni akarom, mi ad neki erőt, mi keseríti el, honnan jön és hová tart. Mindezt első kézből. Olyan, mint egy önéletrajzi könyvet olvasni, csak itt én kérdezhetek. Megismerem az alanyaimat, néha össze is barátkozunk, együtt töltünk olykor heteket vagy hónapokat is, és közben fotózom, vagy épp filmezem őket. Mindig azt az eszközt használva, ami közelebb visz a történetének a megértéséhez.”

„Az ikonikus fotó megmarad az ember fejében, mondhatni, beleég az ember retinájába. Ezek a képek pedig velünk maradnak egész életünkben.”



Következő hír

2019. máj. 18.
Rakj rendet és megváltozik az életed!
„Az igazi életünk akkor kezdődik, miután rendbe raktuk az otthonunkat.” Otthonod radikális átrendezése az életmódodban és az életszemléletedben is drámai változásokat idéz elő, a rendrakástól ...