Műhely
A BME Egyetemi Hallgatói Képviselet lapja
Műhely Szerkesztőség
cím: Budapest 1111, Műegyetem rkp. 3. K.I.76.
e-mail: info(kukac)muhely.com
A trianoni békeszerződés megtiltotta a katonai repülést és a repülőgépek gyártását Magyarországon. Ebben a helyzetben a polgári repülés, ezen belül a vitorlázó repülés adhatott új célt a repülés szerelmeseinek. A Műegyetemen Pál Andor tábori pilóta vezetésével pilótatanfolyamot indítottak, ahol felmerült egy tervezéssel, építéssel, kiképzéssel foglalkozó repülőegyesület gondolata. Rá egy évre megalakult a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület. Célul tűzték ki a motoros és a motornélküli repülés fellendítését, új gépek építését, pilóta- és konstruktőrgárda kinevelését. A Műegyetemi Sportrepülő Egyesület egyik büszke tagjával, Bödőcs Katalinnal beszélgettünk.
"Mivel a vitorlázó repülőgép egy motor nélküli repülő, ezért magától nem tud felemelkedi. Mi a reptéren kétféle módon tudunk feljutni. Vontatással, illetve csörléssel. Előbbi során egy motoros gép elindul és húz fel, míg utóbbinál egy gumikötél van kihúzva a reptér két vége között, egyik vége a vitorláson, a másik pedig egy aggregátorban, amiben bepörög a motor, és elkezdi húzni a repcsit olyan sebességgel, hogy az fel tudjon repülni. Ahhoz, hogy egyetlen ember repüljön, kint kell lennie legalább 5-6 embernek a starton. Kell egy repülésvezető, aki koordinálja az egészet, kell egy oktató a növendéknek, 2-3 ember, akik mozgatják a gépeket és egy, aki az aggregátort működteti."
"A vitorlázó repülőgép a felszálló meleg légáramlatokból dolgozik. Ezt a jelenséget a repülés nyelvén termiknek hívják, ez a környező levegőhöz képest melegebb, és ezért emelkedő légáramlás, amit kihasználnak a madarak és a repülők is. Ezzel a módszerrel nyáron, amikor nagy meleg van, iszonyú magasságokig fel lehet jutni. Ilyenkor egy komolyabb géppel a pilóták 8-10 órát is tudnak egy huzamban repülni. Ez egy kihívás, mert fent neked kell megkeresni az újabb lehetőségeket a fennmaradáshoz, míg lefelé pedig azt kell keresni, hogy hol tudsz leszállni, ami szintén elég izgalmas főleg rossz időben, nagyobb széllökésekkel. Nagy kötelesség- és felelősségtudatot ad, mivel ez egy veszélyes üzem, és észnél kell lenni. Azt mondják az oktatók, hogy a repülés szabályait vérrel írták."