Új projekten dolgozik a BME Motorsport csapata 

2019. nov. 04.

Egy év telt el a BME Motorsport indulása óta – de már három nemzetközi versenyen jártak. Második helyezettek lettek a Techtogether versenyén, két cég különdíját nyerték el, közel hatvan támogatóval dolgoznak együtt, nyolc főről negyvenöt főre bővültek, és máris megvalósítják az egyik legfőbb projektjüket.

Marton Péter: „ Bár a piaci trendek az elektromos és az önvezető autók felé tendálnak, szerintem még nagyon sok embert foglalkoztat a belsőégésű motorokkal működő autó Magyarországon. Alakulásunk előtt rendezték meg a Műegyetemi Állásbörzét, ahol szintén felmértük az igényeket és nyitottságot a cégek részéről. Itt is pozitív visszajelzéseket kaptunk. Kiderült, hogy a tanulási lehetőségek ugyanolyan színesek és adottak, mint egy elektromos meghajtású motor esetében, és ez felülkerekedik a piaci trendeken. A mostani felállás szerint négy mérnökcsoportunk van: az egyik csoport a motorral foglalkozik, a másik a járműdinamikával, a harmadik az elektronikával, a negyedik pedig a vázzal, ezen felül, vannak, akik operatív (menedzsment jellegű) feladatokat látnak el. „

Miben különbözik a régi egyhengeres az új négyhengeres motortól? Mi várható el ettől a változástól?

„Pláner Benedek:. Mi úgy gondoljuk, hogy négyhengeressel versenyképesebbek tudnánk lenni. Az egyhengeres motornak nagyon nagy a rezonanciája, és így nem tudunk tömeget csökkenteni a motor felfogatásának a környékén, mert nagyon nehéz meghatározni, hogy a rezonancia mennyivel nagyobb pluszterhelést jelent a váznak. Ez a négyhengeresnél nincs jelen. Ha számokról beszélünk, akkor a mostani motor 55 lóerő körül volt, és 30-40 lóerővel nagyobb teljesítményre számítunk a négyhengerestől. A Formula Studentben egytől négyhengerig minden konstrukció megtalálható.”



Következő hír

2019. nov. 04.
Superfood – vajon mégsem annyira szuper választás?
Az avokádó Közép-Amerikában őshonos, 10-20 méter magas, örökzöld fa, amelynek körte alakú termése telítetlen zsírsavakban, antioxidánsokban és vitaminokban gazdag. Mexikóban egyre több erdőt ...