Fokozott megterhelés, növekvő önállóság, egyre nagyobb felelősség

Fiatal felnőttkorban számtalan új kihívással találjuk szemben magunkat: el kell döntenünk, kik vagyunk valójában és mit akarunk kezdeni az életünkkel. Azt szokták mondani, hogy ezekre a kérdésekre nincs jó vagy rossz válasz. Arról már nem szól a fáma, hogy akkor mégis mi alapján kéne döntenünk? Ehhez még adjuk hozzá az egyetemet, a maga mindennapos megmérettetéseivel, amelyeknél az sem garantálja a sikert, ha három napja nem aludtunk. Itt senki sem kéri számon rajtunk, mit csinálunk; mindent saját magunknak és magunkért teszünk, miközben az, hogy kik vagyunk, még javában alakul. Milyen hatással van mindez az egyetemisták mentális állapotára? És kihez fordulhat, aki – érthető módon – kissé elveszettnek érzi magát? A témával kapcsolatban Menyhárt Emesével, a HSZI pszichológusával beszélgettünk.

„Elsősorban akkor szokás jelentkezni egyéni pszichológiai tanácsadásra, ha valaki elakadva érzi magát az élete valamely területén. Sokan már jó ideje küszködnek valamilyen problémával, és egyszer csak eljutnak arra a pontra, hogy úgy érzik, egyedül nem lesznek képesek megoldani a helyzetet. Ez lehet családon belüli probléma, tanulmányi probléma, halogatás, de akár egy krízishelyzet is. Akadnak egészen súlyos esetek is, esetleg öngyilkossági gondolatokkal jelentkezők, akik nem tudják, hova forduljanak segítségért.”

„A legnagyobb veszélyfaktornak az izolálódást mondanám. Ha valaki kiszakad a kapcsolataiból, úgy érzi egyedül van, úgy érzi nincs hova segítségért fordulnia. Nyilván az is egy veszélyforrás lehet, ha valaki pusztán nem mer segítségért folyamodni. Elég nagy gondot okoz, hogy gyakran nincs megfelelő tájékoztatás azzal kapcsolatban, hogy pontosan mit is jelent a pszichológiai tanácsadás. Ez is közrejátszik abban, hogy sokan nem jelentkeznek a megfelelő időben – vagy egyáltalán nem. Nagyon sokat segítene az, ha a saját hozzáállásunkon tudnánk változtatni: ha nem bélyegeznénk meg azt, aki problémákkal küzd és segítséget kér.„

Következő hír