Az 1963-ban diákotthonból kollégiummá vált intézmény már több évtizede hagyományosan az Építészmérnöki Kar kollégiuma. Budapest XI. kerületében, a Bercsényi utca 28-30-as házszám alatt található egy nagyon szépen felújított környezetben. Az épület sok szempontból kedvező helyen fekszik, vele szemben található az Allee bevásárlóközpont, ahol nagyon sok bolt, szupermarket, étkezdék, mozi szolgálja ki az igényeket. Öt perc sétára található a Móricz Zsigmond körtér, innen indul számtalan villamos- és buszjárat, de tíz perc alatt az egyetemre is el lehet jutni a kollégiumból.
Az épületen belül alagsor, földszint és öt lakószint található, ide mágnes-kártyás beléptető rendszeren keresztül lehet bejutni. A szintek lifttel is megközelíthetőek. Minden szinten nemek szerint WC, illetve zuhanyzó, továbbá az első emelet kivételével minden szinten konyha is található, ide beköltözéskor lehetőség van konyhaszekrényt igényelni. A szobák kétágyasak, az alap tartozék továbbá két asztal, két szék, igény szerint polcok, beépített szekrény, mosdókagyló, falitükör, illetve egy hűtő. A szobák a folyosó két oldaláról közelíthetők meg, a szobák fele az utcára, másik fele az udvarra néz. A szobák elrendezését természetesen lehet változtatni, saját bútorokat is lehet használni. A kollégium folyosóit, illetve vizesblokkjait a hétvégét kivéve minden nap takarítják, a lakószobák takarítása mindenki saját felelőssége, ehhez eszközöket a portán lehet igényelni.
A kollégiumban a lakófunkción kívül számos más tevékenységre is van lehetőség. A közös munkát elősegítendő több, nemrégiben felújított közösségi helyiség található a földszinten. Ilyen a könyvtár, a nagytársalgó, illetve a makettező, melyek a nem kollégista építész hallgatók által is megközelíthetők. A beléptető-rendszeren belül található továbbá a szerverszoba, a gondnoki iroda, az öntevékeny köri helység, valamint a mosókonyha. Itt négy mosógép és két szárítógép szolgálja ki a kollégisták igényeit 0-24 óráig. A földszinten, a tornaterem előterében található egy konditerem, melynek használatára minden félév elején fel kell iratkozni, de térítésmentesen vehető igénybe. A tornateremben a késő esti órákban szinte minden nap van lehetőség valamilyen sporttevékenységre. Az alagsorban, illetve az udvaron kerékpártárolási lehetőség is biztosított.
Az alagsorban található továbbá a kollégium híres szórakozóhelye, a Gödör Klub, mely minden héten várja a kollégistákat egy kis lazításra. A kollégiumban dohányozni január 1. óta már csak a kijelölt dohányzóhelyeken, illetve a bejárattól öt méterre lehet.
A lakószintek telefonkészülékeivel hívás fogadása, illetve egyetemi hálózaton belül hívás indítása teljesen ingyen lehetséges, ilyet félév elején a szobákba is lehet igényelni. Az épületen belül internet elérhetőség adott, a Bercsényi Számítástechnikai Körnél lehet a regisztrációt elvégezni, a szolgáltatás hallgatóbarát árát a félév elején kell befizetni.
A kollégium ad otthont továbbá a Kar szinte összes öntevékeny körének, akik a hét minden napján valamilyen programmal igyekeznek színesebbé tenni a hétköznapokat.
A kollégium weboldala.
Elérhetőség:
1117 Budapest XI., Bercsényi u. 28-30.
Tel.: 06-1-463-3631